Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

Újonc bolygómérnökök kora

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail


„Egy napon talán mi, emberek leszünk a legjobb dolog, ami csak a földi élettel történhetett”, véli David Grinspoon, az ismert asztrobiológus. Ehhez persze az emberiségnek ki kell nőnie a gondtalan gyermekkorból, és a Föld erőforrásainak felelőtlen tékozlása helyett a bolygó és az élet tudatos védelmezőjévé kell válnia. Részben ezért is fontos az általam oktatott környezetgazdaságtan.

 

 

A hatodik nagy kihalás mi vagyunk

 

Az emberiség jelenleg nem arról híres, hogy a Föld és a bioszféra miatti aggodalmában önkéntesen visszavenne a tempóból, és ahelyett, hogy egy beláthatatlan következményekkel járó környezeti válságot okozna, inkább erőfeszítéseket tenne bolygónkért. Azok, akik kétségbe vonják a környezeti problémák fontosságát, gyakran az állítják, hogy ez nem is dolgunk, hiszen a változás természetes velejárója a földi rendszerek működésének.

Ez annyiból igaz is, hogy volt már sokkal melegebb és hidegebb, mint ma, és a tengerek szintje is emelkedett többszáz méterrel magasabbra vagy éppen lett alacsonyabb, mint a jelenlegi. Az élővilág pedig túlélt számos végzetesnek tűnő környezeti krízist: elég, ha csak arra az öt nagy földtörténeti kihalásra gondolunk, amelyek mind alaposan visszavágták az élet fáját – majd pedig a letűnt élővilág helyén egészen új létformák bontakoztak ki. Így nyitott utat például a dinoszauroszok kihalása az emlősök sikertörténete előtt.

Az elmúlt években a téma szakértői egyre hangosabban kongatják a vészharangot amiatt, hogy a felelőtlen emberi tevékenység következtében már jócskán benne járunk a hatodik nagy kihalási eseményben. A korábbi katasztrófák tanulságaként megállapítható, hogy maga az élet, a bioszféra jó eséllyel túl fogja élni ezt is. Tehát amiért – az etikai dilemmákat egy pillanatra félretéve – valóban aggódhatunk, az nem annyira az élet jövője, mint inkább az emberi civilizáció, amely ezer szállal függ a leköszönő élővilágtól és az eddigi környezeti feltételektől.

 

 

Mi a közös az emberben és a cianobaktériumban?


Nehezen tagadható, hogy szerepünk van a jelenleg zajló klímaváltozásban, a növény- és állatfajok pusztulásában. A fentebbi diagrammokon jól látható az a múlt század közepétől egyre gyorsuló folyamat, amely a meghatározó környezeti elemekben végbement. És azt is észre kell vennünk, hogy a jelenlegi folyamat más, mint az eddigiek.

A korábbi bolygókatasztrófák, amelyek új utakra terelték az élet fejlődését, vagy valamilyen véletlenszerű természeti csapáshoz köthetők voltak, vagy pedig biológiai eredetűek. Előbbire jól ismert példák a nagyméretű meteoritbecsapódások vagy vulkánkitörések, utóbbira pedig a cianobaktériumok hirtelen elterjedése 2,5 milliárd évvel ezelőtt. Ezek ugyanis feltalálták a fotoszintézist, és a nap energiáját felhasználva szerves anyagot kezdtek előállítani. Igen ám, de a folyamat melléktermékeként oxigén, vagyis egy nagyon reaktív gáz keletkezett. Az életet ma nehezen tudjuk elképzelni oxigén nélkül, pedig megjelenése a légkörben valódi katasztrófa volt és az akkori élet szinte teljes kipusztulását eredményezte, miközben hozzájárult ahhoz is, hogy a Föld, mint egy hatalmas hólabda teljesen fagyott állapotba kerüljön. Ismerős a történet? Hatalmas innováció, amely mellékesen romba dönti a környezetet és az élővilágot. A különbség egyáltalán nem mellékesen az, hogy az emberiség képes lehet túllépni a cianobaktériumok szintjén és a gondatlanságból kiváltott hatásait felismerve és semlegesítve, akár planétánk védelmezőjévé is válhat a jövőben.

 

Az antropocén dilemma


Képességeink révén, mondja Grinspoon, a Földet formáló erővé léptünk elő, bár ennek sokáig nem voltunk tudatában. Mostanra azonban világos, hogy az antropocén, vagyis az ember kora elkezdődött. Csupán nézőpont kérdése, hogy a mezőgazdasági vagy az ipari forradalomnál vagy éppen az első atomrobbantásnál jelöljük ki az új kor hajnalát.

Ugyanekkor teljesen kiszámíthatatlan, hogy az antropocén mennyire lesz jelentős epizód a földtörténetben. Ez ugyanis nagyban függ attól, hogy miután felismertük bolygóformáló szerepünket és az általunk kiváltott környezeti hatásokat, képesek leszünk-e a globális problémákra – az egyéni céljainkon és érdekeinken messze túlmutató – globális válaszokat adni.

Ha sikerül, akkor az emberiség egy soha nem látott létformává alakulhat a Földön: az élő bolygóért cselekvő, a földi folyamatokat kiismerő és tudatosan formáló bolygómérnökök fajává, aki a (távoli) jövőben nemcsak saját magától, hanem a tőle független természeti csapásoktól is megvédheti a Földet

 Ha viszont ez nem sikerül, akkor az antropocén minden bizonnyal olyan, rövid közjátékként vonul be a földtörténetbe, amely az életnek – egy válságot követően – talán új lehetőségeket kínál, ám az embernek nem túl sok jót.

Szóval inkább figyeljünk oda rá, hogy ne így legyen.


Bárány Mónika, egyetemi tanársegéd
Menedzsment és Üzleti Kommunikáció Tanszék


 

Forrás:

David Grinspoon (2016): Earth in Human Hands. Shaping Our Planet’s Future, Grand Central Publishing