Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

Továbbra is a nagy az érdeklődés a duális képzés iránt a Neumann GTK-ra jelentkező hallgatók körében

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Magyarországon az elsők között 2012-ben a Neumann János Egyetemen indult duális képzés két nagy autóipari cég közreműködésével. A “kecskeméti modell” azóta országos szinten is példaértékűvé vált, az itt szerzett tapasztalatokat a duális képzési típus más hazai intézménynél történő bevezetésénél is felhasználják. Továbbra is nagy sikerrel indulnak a GTK-n is duális képzések, 2019. szeptembertől már három szakon (gazdálkodás és menedzsment, pénzügy és számvitel, kereskedelem és marketing).

 

A Neumann János Egyetemen gazdasági területen először 2016-ban indult duális képzés, akkor összesen 23 hallgató csatlakozott a programhoz. A duális partnerek között már az indulás évében országos szinten ismert és elismert vállalatok, intézmények szerepeltek. Jelenleg a Gazdaságtudományi Kar 76 hallgatója végzi tanulmányait duális képzési formában, és a Kar összesen 17 duális partnerrel rendelkezik. A partnerek között bankok, termelő vállalatok, közfeladatot ellátó városi cégek és intézmények is megtalálhatóak. A képzési formában részt vevő hallgatók körében nem jellemző a lemorzsolódás, elmondható, hogy azok, akik ezt a képzési formát választották, alapvetően nagyon elégedettek, és szeretik azt.

A duális képzési rendszer hazai kialakítása és bevezetése német mintára történt. A duális rendszer számos előnyt jelent mind a vállalat mind pedig a hallgató számára. Mivel a képzés központi eleme, hogy a hallgatók képzési idejük alatt egy meghatározott ütemterv szerint végig dolgoznak a választott vállalatnál, így nemcsak folyamatos jövedelemre tesznek szert a GTK-n elérhető vonzó ösztöndíj-lehetőségek mellett, hanem a diploma megszerzésének idejére már meghatározó szakmai gyakorlattal fognak rendelkezni, ami jelentős versenyelőnyt biztosít számukra a munkaerőpiacon. Amennyiben a hallgató jól végzi munkáját, akkor az is előfordulhat, hogy a cég állásajánlatot tesz számára a végzés után. A programban részt vevő hallgatók véleménye alapján ez a képzési forma bár nagy kitartást, önfegyelmet és motivációt igényel, de a Kari rugalmas órarendszervezés és vizsgarendszer mind igyekeznek az egyetem melletti hallgatói munkavégzést támogatni.

Dr. Szívós László a GTK nemzetközi és vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese elmondta, hogy a duális képzés színvonalának fenntartása és javítása egyetemi szintű stratégiai kérdés, ami az egyetem és a duális partnercégek közötti folyamatos kommunikációt teszi szükségessé. Ennek érdekében rendszeresen le kell ülni a cégekkel és azok képviselőivel az operatív és stratégiai kérdések megvitatására, valamint a pozitív és negatív tapasztalatok visszacsatolására. Ennek egyik elemeként került megrendezésre 2019. január elején az a workshop, amelyen a Kar több duális partnere is képviseltette magát, köztük a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft., amely a Kar új partnereként 2018 őszétől fogad pénzügy és számvitel területen duális hallgatókat.

Suba Edina a GTK vállalati kapcsolatokért felelős referense rendkívül hasznosnak találta az eseményt. Mint elárulta, dicséret érte a kart a tekintetben, hogy az órarend szervezésével és a vizsgarend kialakításával igyekszik támogatni a hallgatók zökkenőmentes munkavégzését. Persze előkerültek olyan területek is, ahol az együttműködés fejlesztésére van szükség. Ilyen például a hallgatói értékelések rendszerének egyszerűsítése vagy a vállalatok támogatása a szabályozások rendszerében, illetve azok változásaiban történő kiigazodásban. Döntés született többek között egy olyan belső kommunikációs platform létrehozásáról is, amelyen keresztül a Kar duális partnereivel osztana meg hasznos információkat és témák szerint lehetőség nyílna a partnerek közötti tapasztalat és információ megosztásra is.

Dr. Szívós László hangsúlyozta, hogy szükséges a duális képzési rendszer melletti további kapcsolatok kialakítása és megerősítése is. Ilyen együttműködési terület lehet például a vállalati vendégelőadók integrálása a képzési tematikákba, vagy a hallgatók szakmai gyakorlatának támogatása. A fentiek jegyében a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019 őszén a GTK hallgatói számára pénzügy és számvitel területen gyakorlati helyeket fog meghirdetni, illetve felmerült egy közös szervezésű (Mercedes – NJE GTK) esettanulmányi verseny kidolgozása és elindítása is.