Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

Ösztöndíjjal külföldön tanulnál? – segítünk választani

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Ha külföldi ösztöndíj-programokról van szó, milyen lehetőségek közül válogathatnak az NJE kecskeméti Gazdaságtudományi Karának hallgatói? Melyik országba utazhatnak, mennyi támogatásban részesülnek, s egyáltalán: miért éri meg nekik egy szemesztert egy más országban, idegen nyelvi közegben eltölteni? Ilyen kérdésekre keresték a választ dr. Szívós László dékánhelyettes és munkatársai a február 19-én megtartott kari tájékoztatón.

Az NJE Gazdaságtudományi Kar hallgatói számára az Erasmus+ és Campus Mundi ösztöndíjprogramok nyitva állnak. Tanulmányaikat az egyetemi évek alatt a hallgatók mobilisan végezhetik. Minimum 3 maximum 12 hónapra, partnerintézményeken keresztül nyerhető el az ösztöndíj. Az előfeltétel, hogy az érdeklődők aktív hallgatói jogviszonnyal, minimum két elvégzett félévvel, kitöltött és aláírt jelentkezési lappal és friss önéletrajzzal rendelkezzenek.  A szükséges dokumentumokat (a nyelvtudás igazolását is ide értve) csatolva a pályázatot 2018. március 14-ig lehet benyújtani az Erasmus koordinátornak, Kósáné Marton Krisztinának.


A tájékoztatón a résztvevők azt is megtudhatták, hogy jelenleg 40 partnerintézménybe és 16 országba lehet pályázni. A célországok Belgium, Csehország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Törökország – ezek sora egyébként folyamatosan bővül. A külföldi tanulmányok alatt a hallgatók alap támogatást kapnak, mely országonként eltérő, s évente akár változhat is. Van, ahol alacsonynak mondható (ez 400€ körüli összeget jelent): ide tartozik Lengyelország, Románia és Szlovákia. A közepes 450€-t jelent: ezt Horvátország, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia, Törökország esetében lehet elnyerni. Végül magas, 500€ összegű támogatást Dánia és Finnország kínbál a magyar hallgatóknak. Kiegészítő ösztöndíjra szociális alapon is pályázni lehet – ennek mértéke 200 €/hónap.


S hogy miért éri meg jelentkezni a tanulmányi mobilitás programra? Egyetemi éveid alatt erős, aktív nyelvtudásra, új kapcsolatok építésére, önmagad fejlesztésére nyílik lehetőséged, miközben felejthetetlen élményeket szerezhetsz. Nem utolsó sorban pedig a munkaerő piacon való elhelyezkedésednél is előnyt jelent, ha külföldön tanultál akár csak három hónapot is. Ezek az ösztöndíj programok azt is lehetővé teszik, hogy akár a szakmai gyakorlatodat teljesítsed egy másik országban azzal a jelentős különbséggel, hogy ezt neked kell megszervezni. Erre - minimum 2, maximum 12 hónap időtartamban - a diplomaszerzést követően, vagy minimum 2 elvégzett félév után kerülhet sor. Itt is érvényes, hogy ösztöndíj alaptámogatásként és szociális alapon igényelhető: az összegek országonként változnak - 500-550-600€-t jelentenek havonként -, a szociális támogatás összege havi 100€  - ezt külön űrlapon kell igényelni. A fogadó lehet vállalat, képző intézmény, kutatóközpont és egyéb szervezet – az európai intézmények, EU-s programokkal foglalkozó szervezetek azonban - az esetleges összeférhetetlenség és/vagy a kettős támogatás elkerülése érdekében - nem.

 

A külföldön végzett szakmai gyakorlatra a jelentkezés folyamatosan lehetséges, de az átfutási idő kb. 2 hónap. Amire még szükség van: az a Learning agreement, az Europass önéletrajz, s a felelősségbiztosítás, melyeket szintén az Erasmus koordinátorhoz, Kósáné Marton Krisztinához kell benyújtani elektronikusan és papír alapon is. Ennek a programnak az előnye - azon túlmenően, hogy külföldi szakmai tapasztalatra tehetsz szert és az önéletrajzodat színesítheted vele - hogy megtapasztalhatod, milyen a munkamorál más országokban, a későbbiek szempontjából fontos munkakapcsolatokat alakíthatsz ki, és az idegen nyelvtudásod anyanyelvi környezetben erősítheted. Érdemes tehát nekivágnod!