Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

"Gyakorlatilag azóta sportolok, mióta az eszemet tudom."

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail


„Olyan az egész mintha egy időcsapda lenne. Egy percet sem aludtunk, mégis hihetetlenül feldobottan értünk célba.”

Daruka Eszter, egyetemünk Gazdaságtudományi Karának oktatója négyfős, női csapatával harmadik helyezést ért el a 2018-as Ultrabalatonon. A versenyekről, felkészülésről, mérföldkövekről és holtpontokról beszélgettünk.



Négyfős női csapatként harmadik helyezést értetek el az Ultrabalatonon. Hogyan zajlott a verseny, hogy osztottátok fel a távokat?

 

Az Ultrabalaton egy különleges futó rendezvény, így ez egy elég hosszú folyamat volt. Maga a verseny gyakorlatilag egy nap, de a felkészülés több hónapon át tart. Mivel mind a négyen a Margitszigeti Atlétikai Club tagjai vagyunk, az edzésekről és korábbi közös versenyekről jobban ismerjük egymást, de így sem volt könnyű elkészíteni a váltócsapatunk beosztását. A 221 km-es táv 47, rövidebb-hosszabb szakaszra tagolódik, de mi általában 3-4 szakaszt egybevontunk; és így körülbelül 8-17 km-es etapokat futottunk 4-5 alkalommal fejenként. Így a teljes távot mi 20 óra 27 perc 45 másodperc alatt teljesítettük.

 

Hogyan ment a felkészülés? Voltak egyéni és csapatedzések is?

 

A felkészülésünk nem volt egészen zökkenőmentes, de összességében sikeres volt. Vegyesen vannak edzéseink. A Margitszigeti AC-ban heti két csoportos edzésünk van (a környezetünkben élők is jól tudják már, hogy keddenként és csütörtökönként 18:30-tól kötött programunk van), ezen kívül pedig egyénileg legalább egyszer futunk. De előfordulhat, hogy háromszor-négyszer is. Nekem erre a versenyre célirányosan nagyjából 2-3 hónapos edzéstervem volt. Természetesen a felkészülés hossza és menete nagyban függ attól, hogy ki milyen genetikai háttérrel és fizikai adottságokkal rendelkezik, valamint milyen sportmúltja van. Illetve az sem mellékes, hogy az illető milyen eredményt kíván elérni. Úgy gondolom, hogy például egy félmaratoni felkészüléshez heti három-négy alkalommal ajánlott futócipőt húzni, de vannak olyan futók, akik ennél több alkalommal is edzenek hetente. Az idei Ultrabalatonra való készülés csúcsidőszakában én is így tettem.

 

A futás akkor már tulajdonképpen egy életformaként hozzád nőtt?  A futás mellett mire érdemes még gondot fordítani?

 

Nagyon régóta egészségtudatosan táplálkozom és odafigyelek a mozgásra, de amióta komolyabban foglalkozom a sporttal, még több figyelmet fordítok a táplálkozásra is. Például a hétvégi úgynevezett „hosszú futás” előtt célszerű odafigyelni, pontosan mit és mikor eszik, illetve mennyit iszik az ember. Általában egy verseny előtti utolsó pár napban ajánlott az átlagnál több szénhidrátot fogyasztani, akkor mehetnek a – lehetőleg teljes kiőrlésű lisztből készült – tészták, pizzák, így akár a fogyókúrázók tiltólistájáról szemezgetni. Az ilyen extrém hosszú versenynél, mint az Ultrabalaton, kiemelkedően fontos az is, hogy a futam közben mit fogyasztunk. Nem is gondolnánk, milyen nehéz megoldani, hogy mindannyian meleg ételt együnk (ugyebár valaki mindig fut). Persze a sokféle sport táplálékkiegészítő (izotóniás italok, energiaszeletek, zselék stb.) sokat segítenek, illetve lehet készülni szendviccsel, péksüteménnyel és egyéb „mobilis” ételekkel is.

 

Nem nehéz összeegyeztetni az edzéseket, a versenyeket, a munkával és a magánélettel?

 

Őszintén? De igen! Nem véletlen, hogy időmenedzsmentet is tanítok… A futás nagy előnye, hogy rugalmasan lehet szervezni, gyakorlatilag bárhova vihetem magammal a futócipőt és tudok edzeni. Gyerekkorom óta hozzátartozik a sport az életemhez, nem is tudom elképzelni, hogy ez ne lenne így, de meg kell találni az egyensúlyt. Mint minden sportnál, a futásnál sem lehet egész évben folyamatosan ugyanannyit edzeni, és az egyéb tevékenységek mellett is van egy határ, hogy mennyi időt lehet ezzel foglalkozni. Általában ha van egy nagyobb verseny (évente maximum kettő), akkor ehhez igazodóan átcsoportosítok az időmből, de utána beiktatok egy olyan időszakot, hogy visszaálljon minden a maga helyére.

 

Mióta futsz? Hogyan kezdtél el versenyezni?

 

Gyakorlatilag azóta sportolok, mióta az eszemet tudom. Több sportágat is űztem-üzök, de a futással való „komoly kapcsolatom” 2014-ben kezdődött. Akkor teljesen magával ragadott, és nagy szerelemmé vált. Nem szokták elhinni az emberek, de én régen kifejezetten utáltam futni. Egy félmaratonnal kezdődött a dolog, ahová egy kolleganőmmel megbeszéltük, hogy együtt nevezünk. Akkoriban is sportoltam, és kiegészítő jelleggel voltak futóedzések is, amiknek nem annyira örültem, de nagyjából sikerült megbarátkoznom velük. Aztán, hogy felkészüljek a „a leküzdhető távolság”-ként emlegetett félmaratonra, elkezdtem komolyabban készülni: edzésterveket nézni, megismertem a Margitszigeti AC vezetőedzőjét, Varga Zsuzsit, és egyszerűen magával ragadott az egész „futóvilág”.

 

Ha egy hosszabb távnál a holtponthoz érsz, miből tudsz meríteni, van valami mantrád vagy technikád?

 

Kifejezett mantrám nincsen. Általában a korábbi versenyeimből szoktam építkezni, arra gondolok, hogy ha korábban meg tudtam csinálni, akkor most is túllendülök a nehézségen. Sokat szoktam futni – az egyik fülemben – zenét hallgatva, olyan playlisttel, amiben vannak „ébresztő”, energiatöbbletet adó számok. (Jellemzően a versenyeken is csak az egyik fülben engedélyezett zenét hallgatni, hogy a külvilág zajait is biztosan halljuk, mivel jöhetnek körülöttünk rendezők biciklivel, motorral, vagy akár mentő is.)

 

Ki tudsz emelni olyan versenyt, ami életed legemlékezetesebbje volt?

 

Egyet nem, inkább TOP3-at tudok mondani. Az biztos, hogy az első félmaratonom mérföldkő volt az életemben, ha az nem úgy sikerül és nem olyan jó érzések indukálódnak bennem, akkor manapság már valószínűleg nem futnék. Meghatározó élmény volt az első maratonom célvonalát is átlépnem. Továbbá mindenképpen a TOP3ba tartozik több okból is a tavalyi maratonom, ahol megdöntöttem az egyéni rekordomat. De jobban belegondolva, rohamosan jönnek elő az élmények, nehéz választani.

 

A nagyobb versenyeken vannak segítőitek, őket a rendezők biztosítják?

 

Nem, ez egyáltalán nem jellemző. Általában kihirdetik jó előre, hogy pontosan mi áll majd a rendelkezésre az adott versenyen (leginkább milyen frissítések vannak hány kilométerenként).

Az Ultrabalaton esetén végiggondolva a várható terhelést, úgy döntöttünk, hogy külön sofőri és biciklis kísérői pozícióra is toborzunk segítőket magunk mellé. Végül is olyan jó csapatmunka lett az egész, hogy körülbelül esettanulmányt lehetne írni belőle a Menedzsment alapjai tantárgyhoz. Nagyon izgalmas dolgok voltak a tervezési fázisban többek között elkészíteni az előzetes beosztásokat, számba venni a teendőket és a lehetséges problémaforrásokat is. Majd felosztani a feladatokat, összeszervezni a dolgokat, a verseny során pedig odafigyelni, hogyan mennek a dolgok, és szükség esetén újratervezni. A verseny közben egyébként az időérzékelés teljesen megváltozott, bő 20 órát a pályán illetve mellette töltöttünk, ami egyszerre tűnt sokkal lassabbnak és sokkal gyorsabbnak is. Olyan az egész mintha egy időcsapda lenne. Egy percet sem aludtunk, mégis hihetetlenül feldobottan értünk célba. Főleg, hogy tudtuk, a harmadik helyért küzdünk, ami hatalmas energiatöbbletet adott.

 

A futással kapcsolatban mik a tervek a jövőre?

 

Ebben a tekintetben nem vagyok egy nagyon előre tervezgetős típus. Vannak, akik akár bő egy évre előre kitűzik a fő versenyeiket, nekem ez menet közben szokott alakulni. Nyilván vannak olyan családi és munkahelyi behatások is, amik alakítják a lehetőségeket, szóval sok mindentől függenek a terveim. Akadnak mindig új rendezvények is, és megvannak azok a rendezvények, amikre szívesen visszajárok évről-évre. Például a mostani volt már a negyedik Ultrabalaton részvételem, ahol gyakorlatilag álomszerűen mentek a dolgok. Fontos, hogy az időjárás relatíve jó volt, a segítőink profin támogattak minket, és valóban igazi csapatmunka volt az elejétől a végéig. Pár nappal a verseny után újra találkoztunk, és már kipihenve magunkat kiértékeltük a versenyt egy laktató reggeli mellett. Egy ilyen verseny komoly elhatározást, felkészülést, kitartást, áldozatokat követel, ugyanakkor az élmény hihetetlen módon fel tudja tölteni az embert, és az ilyenek hajtanak előre a következő célok felé.