Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

MBA üzleti elitképzés Kecskeméten – keresztféléves indulással

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

November 15-én, éjfélig lehet jelentkezni a hazai és multinacionális vállalatok vezető menedzserei, pénzügyi, adóügyi, számviteli, HR-es és marketing-vezetői, a saját cégüket irányító vállalkozók körében gyorsan népszerűvé vált kecskeméti MBA üzleti mesterszak 2021. februárjában induló keresztféléves képzésére.

 

világ legtöbbre értékelt üzleti diplomáját adó MBA (Master of Business Administration) képzéseknek közel negyedszázados hagyománya van már Magyarországon. Ez a speciális vezetői felkészítést adó, évtizedek külföldi tapasztalataira építő mesterszak elsőként az ország gazdaságtudományi képzésekkel foglalkozó elit-egyetemein indult el – a kecskeméti GTK-n 2018-ban vált elérhetővé. Az érdeklődés hatalmas volt: már az első évfolyam jelentkezőinek száma az MBA országos toplistájának harmadik helyét hozta el Kecskemétnek. A hallgatók száma 2019-ben tovább növekedett, a 2020-ban induló képzésre pedig közel ötven újabb érdeklődő jelentkezett: az MBA-szak egyfajta elitklubot képező hallgatóinak száma mára meghaladta a 120-at.

 

E példa nélküli siker, véli dr. Pázmándi Kinga, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, alapvetően három tényezőre vezethető vissza. „A kecskeméti MBA képzési rendjét azoknak a tapasztalatoknak alapján alakítottuk ki, amit az utóbbi húsz évben, más gazdasági karokon már megszereztünk. Olyan tárgystruktúrát kínálunk, amely - magyar nyelven, és nem csak a gazdasági alapképzettséggel rendelkezők számára - az üzleti élet minden területén friss, aktuális, gyakorlat-orientált tudás megszerzését teszi lehetővé. Mindezt egy olyan képzési rend keretében, melyben az órák a szombati napokra vannak koncentrálva, a tananyagok, segédletek teljes körűen, külön térítés nélkül elérhetőek és a vizsgákra való felkészítést is rugalmasan biztosítjuk. Ezzel a hallgatók számára az idővel való optimális gazdálkodást tesszük lehetővé. Kecskemét, a közép-magyarországi régió központja, az ország egyik legdinamikusabb fejlődő térségének szíve nem csak közlekedés szempontjából ideális hely az MBA-képzéshez (minden irányból könnyen megközelíthető), de a kar által kínált oktatási feltételek miatt is.”

 

kecskeméti, két éves MBA-képzés kizárólag önköltséges formában indul, díja félévenként 280 000 Ft. Dr. Németh Edit oktatási dékánhelyettes szerint ezt a hallgatók a Kar által nyújtott tudás értékével arányosnak, mindenekelőtt azonban jó befektetésnek tartják: közismert, hogy az MBA diplomát a piac nagyra értékeli, az MBA diplomával rendelkezők havi bruttó átlagjövedelme a Diplomás Pályakövető rendszer adatai szerint már 2018-ban a havi 900 000 forint felé közelített. A hallgatók a képzés második évében különböző specializációk - pénzügy és számvitel, vállalati menedzsment, marketing – közül választhatnak, mely már célirányosan saját szakterületük, kiemelt érdeklődésük tárgyait állítja a középpontba. „Ezt hallgatóink különösen fontosnak tarták: az első év szélesebb spektrumú alapozása után konkrét problémák megoldására készítjük fel a szakembereket”.

 

A Gazdaságtudományi Kar MBA mesterképzésére a 2021-es keresztféléves felvételi eljárás keretében a felvi.hu E-felvételi rendszerében, a jelentkezésre irányadó szabályok szerint, a jelentkezési űrlap kitöltése és a szükséges dokumentumok feltöltése mellett 2020. november 15-én éjfélig lehet jelentkezni. A jelentkezőkkel való szakmai és motivációs beszélgetésére december 14-19. között kerül sor. A személyre szóló pontos felvételi vizsga időpontokról és annak online módjáról elektronikus úton, az e-felvételi rendszerben megadott e-mail címre megküldött, névre szóló behívólevélben tájékoztatjuk a jelentkezőket. A felvételi beszélgetésen személyesen és online formában is részt lehet venni. A felvételi döntések kihirdetésére 2021. január 25-én kerül sor.

Amennyiben MBA képzésünkről szeretne többet megtudni, az mba@gtk.uni-neumann.hu elektronikus levélcímen és az „MBA forró vonalként” működő +36 (30) 811 26 87 információs telefonszámon is elérhetőek vagyunk.