Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

Közgazdaságtan és Üzleti Jog Tanszék

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

 

 

A Közgazdaságtan és Jog Tanszék munkatársai nevében köszöntjük honlapunkon!

 

A gazdasági életben elképzelhetetlen, hogy valaki anélkül legyen sikeres vezető, hogy megértené a közgazdasági és gazdaságpolitikai folyamatokat, illetve tisztában lenne a vállalata tevékenységének jogi hátterével, szabályozási környezetével. Mi azért dolgozunk, hogy hallgatóink az ehhez szükséges korszerű ismereteket és készségeket elsajátítsák. Emellett természetesen a tehetséggondozás és a tudomány fejlesztésében való részvétel is a feladatunk.

A feltételek mindehhez adottak. Oktatóink döntő többsége fokozattal bíró, hosszú ideje együtt dolgozó, a tudományos életben aktívan alkotó közösség. Az oktatási és tudományos tevékenységen túl számos kollégánknak van kiemelkedő tapasztalata az üzleti élet, az államigazgatás vagy épp a jogalkotás területéről.

Célunk az, hogy végzőseink versenyképes tudással lépjenek ki az üzleti életbe. Ez nem mérhető egy-egy vizsgaeredménnyel, csak azzal, ha volt hallgatóink a jövő gazdaságának elismert, szakértői, vezetői lesznek, akik nem félnek majd attól, hogy változtassanak a világ folyásán. Reméljük, hogy évek múltán büszkén mondják majd a munkaerőpiacon, hogy a Neumann János Egyetemen szerezték a diplomájukat.

 

dr. Pál Tamás PhD.
egyetemi adjunktus