Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

Az agy, a bűnös és a jog: a neurolaw kezdetei

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail


Frank Kuitenbrouwer holland jogász szerint „a jog túlságosan fontos kérdés ahhoz, hogy jogászokra bízzuk”. Ez nem a jog szerepének vagy művelőinek lebecsülése, hanem annak a felismerése, hogy a különböző tudományterületek új eredményei alapvető hatással lehetnek a jogra(is). Mint ahogy ez a helyzet a mostanában kibontakozóban lévő „neurojog” (=neurolaw) esetében, amely az emberi agyról szerzett újkeletű tudásunkat próbálja meg figyelembe venni a tárgyalóteremben.


„Jogos szerelemféltés”?

Az, hogy kit akarunk börtönbe küldeni, és kit nem, természetesen függ különböző, ki nem mondott előfeltevésektől is. Egyes amerikai államokban még 1970 körül is felmentették azt a férfit, aki, rajtakapván a feleségét egy másik férfival, megölte azt. A hivatkozási alap az volt, hogy a féltékenység „természetes dolog”, tehát aki csupán a „természetes késztetéseknek” enged, az nem büntethető. Csak éppen vegyük észre, hogy ez az érvelés ki nem mondva bár, de épít arra az állításra is, hogy „ami természetes, az jó is”. És ez valójában védhetetlen álláspont: ezzel az erővel a nőkkel erőszakoskodó férfiakat is fel lehetne menteni.

Úgyhogy ezen a ponton fontos hangsúlyozni, hogy az etika egyik széles körben elfogadott alapszabálya szerint a „biológiai van”-ból nem következik az „etikai kell”: abból, hogy a férfiak biológiai/evolúciós vagy bármilyen más okból hajlamosak megölni hűtlen partnerüket vagy éppen erőszakosan szexre kényszeríteni egy nőt, ebből nem az következik, hogy a bíróságnak meg kell bocsátania neki. Éppen ellenkezőleg: ha úgy gondoljuk, hogy a szerelemféltésből elkövetett gyilkosság nem helyes, akkor lehet, hogy súlyosabb büntetést kellene kilátásba helyezni annak, aki féltékenységből öl. Mint ahogy ugyanez vonatkozik azokra is, akik visszaélnek a hatalmukkal a nőkkel szemben.

 

A tettem én vagyok?

Na de mennyire felelős valaki a tetteiért? Az agykutató Dick Schwaab azt a meglehetősen elgondolkoztató kijelentést teszi, hogy „az elítéltek nagy része pszichiátriai és neurológiai beteg, miközben a bírók és az ügyvédek tanulmányaik során nem részesülnek alapos oktatásban ezekkel a betegségekkel kapcsolatban”. Tehát szerinte ideje lenne megfelelő képzést kapniuk a neurojogról, amely – hogy ismét Schwaab-ot idézzem – „a kognitív idegtudomány, a pszichológia és a szociológia jogi vonatkozásait vizsgáló interdiszciplináris tudományág”.

A kérdés ugyanis az, hogy a neurojog eredményeit miként kell értelmezni/felhasználni a bíróságon. Amikor egy Donta Page nevű amerikai férfi megerőszakolt és meggyilkolt egy nőt, akkor senki sem próbált azzal érvelni, hogy „természetes” lett volna a tette, és először halálra is ítélték. Amikor viszont fellebbezett, a funkcionális MRI-vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a prefontális agykérge kisebb aktívitást mutat, mint a kontrollcsoporté. Márpedig ez a terület a felelős az indulataink ellenőrzésért, az empátiánként meg a tetteinket kordában tartó erkölcsi gátakért –tehát abból kiindulva, hogy Page agya kevésbé képes kontrollálni a cselekedeteit, mint egy normális ember, a halálbüntetést életfogytiglanra változtatták.

 

Mi a helyes megoldás?

És hogy ez helyes döntés volt-e?  Akadnak, akik szerint a jog nem arról szól, hogy „miért”, hanem, hogy „mit” tett valaki (még akkor is, ha olykor lehetnek „enyhítő körülmények” is). Eszerint az álláspont szerint az agyvizsgálatok eredményeinek a figyelembe vételével rossz útra tévedünk. Elvégre ha az agy (hibás) működésére vezetjük vissza a tetteinket, akkor egyszerűen nem lesz értelme „bűnről”, „beszámíthatóságról”, „felelősségről” és hasonlókról beszélni. Elvégre minden cselekedetünket (bűncselekmény, gyilkosság, erőszakosság stb.) az agy okozza.

Én viszont úgy gondolom, hogy nem csupán szélsőéges megoldások képzelhetőek el, vagyis nem csak az, hogy a jövőben vagy teljes egészében kidobjuk a „régi jogot” és a felelősséget, vagy egyáltalán nem engedjük be a neurojogot a tárgyalóterembe. Minden bizonnyal vannak e két szélsőség között átmenetek is. És mint ahogy a fizikában vagy a közgazdaságban sem hagyhatjuk figyelmen kívül az új tudományos eredményeket, ugyanez a helyzet a jogban is, amikor azt kell mérlegelni, hogy bűnös-e valaki – és ha igen, milyen mértékben.


Dr. Galántai Zoltán, egyetemi docens
Közgazdaságtan és Jog Tanszék


Olvasnivalók:

Dick Schwaab: A kreatív agy. Hogyan hat egymásra ember és a világ. Libri, 2017, p. 457 – 460

Law and Neurosciences: international sources http://www.lawneuro.org/internationalneurolaw.php