Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

AGTEDU: Huszadszor a tudományért

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Idén, november 13-án, immár 20. alkalommal rendezi meg a Neumann János Egyetem a kecskeméti felsőoktatás nagy hagyományokkal rendelkező tudományos rendezvényét, az AGTEDU Konferenciát.

 

A mezőgazdaság, a műszaki és az oktatás-nevelési tudományterületek latin neveiből képzett elnevezés  olyan nemzetközi rendezvényt jelöl, amely - ahogy eddig is - a Magyar Tudomány Ünnepe országos rendezvénysorozathoz kapcsolódik. Ennek mottója idén az „értékteremtő tudomány”, ahol az egyes szakterületek egymást kiegészítve hoznak léte maradandó értéket. A tudományos tanácskozás plenáris ülésén karunk dékánja Dr. Pázmándi Kinga „Digitalizáció, robotizáció, társadalom, jog” címmel tart előadást, amelyben a digitalizáció és robotika karrierjét elemzi. Az algoritmusok – állítja a dékán asszony – átformálják a társadalmi folyamatokat és mind elméleti, mind gyakorlati szakemberek számra eldöntendő kérdés, a saját területük jelenét és jövőjét hogyan alakítja a technológiai fejlődés, vannak-e, és melyek az adaptáció megfelelő stratégiái. A technológia ugyanakkor a jog számos területén komoly korlátokba ütközik. A dékán asszony néhány jellemző téma felvillantásával kíván betekintést nyújtani a társadalomtudomány, szűk értelemben véve a jogtudomány kapcsolódó dilemmáiba.

A plenáris előadások mellett a 11 különböző tudományterületet átfogó szekcióüléseken mutatják be legújabb kutatási eredményeiket a kutatók. Többek között karunk oktatói közül heten tartanak előadást a „Gazdaság-és társadalomtudomány” szekcióban, amelynek levezető elnöki tisztét Dr. Lakatos Mária, a Pénzügy és Számvitel Tanszékének vezetője látja el.

A húsz éves jubileum mellett az egyetem új akadémiai vezetése idén először adja át az intézmény oktatói és kutatói számára alapított új tudományos elismeréseket.

 

További részletekért és a programért kattints IDE.