Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar - Kecskemét

Milyen mélyre nyúlnak a gazdasági fejlettség gyökerei?

A közgazdaságtannal egyidős kérdés a nemzetek jólétének vizsgálata. Mivel a gazdasági fejlődés összetett és egyben folyamatosan változó mikro-folyamatok eredője, ezért a válasz keresése végtelen utazásnak tekinthető, amelybe nekünk – a kor közgazdászainak – úgy kell bekapcsolódunk, hogy  előre belátjuk, a gazdasági fejlettség Szent-Grálját nem fogjuk megtalálni, legfeljebb közelebb kerülhetünk a probléma megértéséhez.

Ebben az írásban kísérletet sem teszek arra, hogy részletesen ismertessem a kapcsolódó elméletek történetét, pusztán néhány gondolatébresztő – nem is annyira – „friss” eredményről számolok be. Megelőlegezve ezen eredmények konklúzióját: jelenlegi tudásunk szerint gazdasági fejlettségünk gyökerei sokkal mélyebbre (több száz, több ezer évre) nyúlnak vissza, mint azt korábban feltételeztük.

Tovább

Meddig él a magyar – és mennyire egészségesen?

Van, aki szeretné tudni, hogy meddig fog élni, és van, aki nem. Azoknak, akik az első csoportba tartoznak, adunk némi útmutatást. Bár egzakt dátumokban ne reménykedjünk, azért léteznek viszonylag megbízható előrejelzések. Közben pedig arról is szó lesz, hogy várhatóan mennyi ideig fogunk egészségesen élni – ami sajnos közel sem annyi, mint a várható élettartam.

Tovább

Mese habbal – akár dollármilliókért

A Google jelenleg több mint 89 millió találatot ad a „storytelling” (történetmesélés) kifejezésre és magyarul is 45 ezernél több keresési eredmény közül válogathatnak a téma iránt érdeklődők. Mégis sokan meglepve hallják, hogy a történetmesélés napjaink egyik legfontosabb elsajátítandó és fejlesztendő készsége – a blogger Jon Westenberg szerint egyenesen a „legnagyszerűbb technológia, amit valaha ember feltalált”.

 

Tovább

A diákhitel új korszaka – nem árt, ha tudod II

Az előző bejegyzésben azt mondtuk el, hogy milyen pénzügyi megfontolások állhatnak a diákhitel felvétele mellett – tehát miért lehet érdemes felvenni. Most pedig lássunk néhány konkrét részletet ismét csak az üzleti tervezés alapvető módszereit alkalmazva, amikről tanulhatsz is nálunk.

Tovább